Magyar kényszermunka Szardínián

Osztrák–magyar hadifoglyok Szerbiában

Amióta a Szamár-sziget szellemkatonái után nyomozunk, szinte minden nap érkezik valamilyen meghökkentő vagy szívszorító ajándék Olaszországból. Elsősorban dél-tiroli–trentinói barátainktól, de néha magáról az „átkozottak szigetéről” is, amely igyekszik hallgatásba burkolózni – ám egyre kevesebb sikerrel. A Földközi-tenger második legnagyobb (és talán legrejtelmesebb) szigetéhez tartozó Asinarán ma is ott lappang a bozót alatt és a romok között egy tabunak tekintett, mert szörnyű és talán feldolgozhatatlan titok: az első világháború osztrák–magyar hadifoglyainak megpróbáltatása és elfeledett kínhalála. Felsorolni is abszurdum, ami azokkal a katonáinkkal történt, akik már az első szerbiai offenzívában, 1914 nyárutóján fogságba estek, túlélték az 1915-ös nagy tífuszjárványt, átvánszorogtak a menekülő szerb hadsereggel a téli Balkánon, majd az albániai Valóna (Vlora) kikötőjében teherhajók gyomrába terelték s átszállították őket a vesztegzárként és büntetőtelepként üzemelő Szamár-szigetre. Csaknem százezer k. u. k. fogolyról volt szó; s közülük alig tizenhatezer érte meg 1916 nyarát, amikor újra behajózták őket, hogy a még embertelenebb francia munkatáborokban szórják szét a nyomorultakat. Már aki túlélte az Asinarán hónapokig dühöngő kolerajárványt.

Hogy mennyi leágazása van ennek a történetnek, azt napról napra megdöbbenve tapasztaljuk.

A szardíniai Carbonia bányája Mussolini szívügye volt

Nemrégiben küldték el dél-tiroli barátaink a szárd Giorgio Madeddu „Il lavoro nelle miniere della Sardegna: il caso dei prigionieri austro-ungarici nella Prima Guerra Mondiale” című, a cagliari egyetemen készített téziseit, amely az első világháború idején kényszermunkára vezényelt k .u. k.  hadifoglyok ügyét dolgozza föl. Ez az anyag valójában sokkal több annál, mint aminek látszik: sok évtizedes hallgatást tört meg, és a szárd társadalom számára is forró kérdéseket feszeget. Például, hogy a sziget belsejében található bányákban vagy az akkoriban maláriatelepként is felfogható ültetvényeken hogyan robotoltatták az Asinara poklából „kikölcsönzött” hadifoglyokat. Akik közül nem egy vesztette az életét a beomló tárnákban vagy a gátépítések kevésbé szerencsésen irányított robbantásaiban.

Szárd népviseletű pár egy asinarai hadifogoly által hazaküldött képeslapon, 1916. (Forrás: Giorgio Madeddu: Il lavoro...)

Szó se róla: Magyarországon és a birodalomban is alkalmaztak nagy számban orosz, olasz, román meg egyéb nemzetiségű hadifoglyokat, építtettek velük utat, a szlovén postojnai barlang mélyén hidat is, ami szintén nem lehetett gyerekjáték. A Vas megyei Ostffyasszonyfa tábora valóságos temetője volt az ellenséges katonáknak – de az itteni bánásmód közel sem volt olyan kegyetlen, mint „idegenben”.

Asinara fogolytáborának és vesztegzárának romjai

Évek óta járjuk Szardíniát, amikor csak tehetjük. Legutóbb már kifejezetten Asinara szellemkatonáinak nyomait kutatva. Mégis úgy mentünk el e bányák mellett, hogy csupán bizarr szépségükben gyönyörködtünk, ám fogalmunk sem volt magyar vonatkozásaikról. Jártunk például Iglesiasban, e rendkívül hangulatos, középkori fallal védett városkában, átrobogtunk Monteponin, és mielőtt Piscinas tengerparti homokdűnéit megcsodáltuk volna, megálltunk lefényképezni Ingurtosu ércmosójának romjait, de még Tirso gátját és az elárasztott házakat is megnéztük… puszta utazói kíváncsiságból, anélkül, hogy tudtuk volna: honfitársaink görnyedtek és haltak ezeken a tájakon.  

Ércbánya maradványai Ingurtosunál a hegyekben, balra a külszíni fejtés tájsebe

Madeddu könyvéből új világ tárult elénk, más értelmet nyertek a romok és az ódon tárnák is. Pokoli munkakörülmények között, sokszor hason csúszva, a forróságban félmeztelenre vetkőzve, a portól fuldokolva, szüntelen életveszélyben kellett bányászniuk azoknak a katonáinknak, akik túléltek szerb offenzívát, koncentrációs táborokat és halálmarsokat, kolerát és tífuszt, őrök önkényeskedését és szárd maláriát. A gátépítők „takaros” temetőt alkottak San Serafino kis temploma körül, amelynek ma már nyoma sincs.

Brassey ércmosója Ingurtosunál. Magyarok is robotoltak erre

Giorgio Madedduval fölvettük a kapcsolatot, kifejeztük megbecsülésünket, hogy végre az origónál: Szardínián is elkezdődött a kutatómunka. Hamarosan újabb anyagokat kapunk tőle, elveszett magyar katonák dokumentumait.

Ki tudja?

Asinara hősi halottai a börtönsziget csontkamrájában. Legalább hétezren vesztek oda a járványban