A kőhuszár feltámadása

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szent-Iványi István ljubljanai nagykövet a szobor újraavatásán

Több évtizedes határjárásunk alatt soha nem tapasztaltunk olyasmit, ami Szlovéniában történt néhány héttel ezelőtt. Nevezhetjük csodának, de emberek, sorsok és történelmi összetevők szükségszerű egymásra találásának is. Néhány szlovén ugyanis azt gondolta, nem szabad pusztulni hagyni valamit, ami magyar. Ami valójában közös örökségünk, közös büszkeségünk.

A logi templom és az eredeti szobor korabeli képeslapon

Ha Kuczka Mihály, a székesfehérvári 69-es baka – aki másodállásban nagybányai festő volt – nem járja végig a Wippachtól a görzi hídfőig vezető országutat, és nem kelti föl kíváncsiságát a környék egyik legmeghökkentőbb látnivalója, és mindezt nem veti harctéri naplójának lapjaira, akkor valószínűleg soha sem vagy csak megkésve értesülünk arról, hogy ezen az országúton áll egy különleges mondanivalójú szobor. A mi szobrunk is. A dél-nyugat szlovéniai Wippach, mai nevén Vipava határában, a háromtornyú logi templom szomszédságában emelt kőfiguránál – mint valami díszszemlét tartó marsall előtt – elmasíroztak és elvánszorogtak azon magyar katonák tízezrei, akik aztán Görznél, az Isonzó völgyében vagy a doberdói fennsík védelmében estek el az első világháború egyik legvéresebb hadszínterén.

Tisztelgő magyar huszárok a szoboravatáson

Akinek menetelés közben, negyven kilós rüsztungját és puskáját cipelve még volt ereje felpillantani a szoborra, ilyesmit tapasztalhatott: „A legfelső faluban egy szép, impozáns, magas templom mellett egy emlékkő áll, a tetején egy régies ruhájú huszár alakja áll kőből faragva, a kövön magyarul írás: Rostás Pálnak, ki 1813-ban hősiesen védte e vidéket, és harminc golyótól találva esett el. Különös benyomást tett reám ez emlék látása” – töpreng Kuczka közvitéz azokban a decemberi napokban, amikor ezrede a tűzvonalba készül. A festőművész oldalát furdalja, ki lehetett ez a bizonyos Rostás, akinek száz esztendeje végrehajtott hőstettére ma is emlékeznek a helybéliek, és akinek szobra sok száz kilométerre a magyarlakta vidékektől sértetlenül megmaradhatott.

A felújított talapzat felirata

Ha Jozko Clekovic, a legutóbbi szlovén ütközetek veteránja nem gondolja úgy, hogy a hőstett és a honvédelem akkor is méltó az emlékezetre, ha az más nemzet fiához kötődik, ma már fogalmunk sem lenne arról, miféle huszárszobrot láthatott Kuczka Mihály és ezrede azon a sáros vipavai országúton 1915 karácsonyán. A helybéliek önérzetük, patriotizmusuk elleni merényletként értékelték, amikor az első világháború utáni impériumváltáskor az olaszok darabokra törték a szobrot – pusztán a megrongált, csonka talapzatot hagyva meg. És ez a szemlélet most újra feléledt.

A szétvert szobor maradványai és a talapzatcsonk (lent) 

A szétvert szobor darabjai jó ideig hevertek egy közeli iskola udvarában. Huszársüvege és homlokának csonkja egy vipavai ház tetején szolgált nehezékül, hogy a bóra el ne vigye a cserepeket. A többi maradvány a Nova Gorica-i múzeumba került. 2009-ben Jozko Clekovic úgy gondolta, tovább nem tartható ez az állapot, szégyenletes a roncs a logi templom oldalában és a többi szétszórva a Vipava völgyében. Olyasmi történt tehát, amit közép-európai viszonylatban nyugodtan csodának nevezhetünk: nem eltűntetni akartak írmagostul egy magyar vonatkozású műemléket, hanem szívvel-lélekkel megmenteni. Jozko tanulókört alapított hát a szomszédos Ajdovscina népegyetemén, amely hazai és külföldi levéltárakba ásta be magát; felkutatta a szobor elveszett részeit; felújította és megtisztította az elhanyagolt talapzatot – és itt elfogyott a pénzük. Ekkor fordultak a ljubljanai magyar nagykövetséghez. Máthé László első beosztott felkarolta az ügyet, majd a Budakeszi Kultúráért Alapítvány bevonásával gyűjtés kezdeményeztek Rostás Pál érdekében. Anton Naglost restaurátor öntötte újra műkőből a szobrot. És 2013. november 15-én nagy nemzetközi tiszteletadás mellett újraavatták az egykor meggyalázott huszárfigurát. Amint az avatásra kiadott füzet fogalmaz: „A Rostás Pál emlékmű felállítását a hazájáért harcoló bátor katona iránti mély tisztelet vezérelte. Ez alkalmat ad arra, hogy az emberekben újra tudatosuljon, a hazát védelmezni és óvni kell. A Szlovénia szerte elhelyezett, a bátor katonák emlékére emelt számos emlékmű szintúgy erről tanúskodik. Hazafiak nélkül nem létezne a független Szlovénia. Nélkülük nem lenne múltunk, és nem lehetne jövőnk.”

A felújítás mozzanatai, jobbra Jozko Clekovic