Tordai tűzözön

Honvédek harcászati és lőkiképzésen (Forrás: Kékkői László: Tűzözön. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015)

„… egyre gyérülnek vonalaink. A hídfő még áll, Torda is a miénk. Az ellenség előretörése teljesen leállt. (…) Sajnos, összefüggő védelmünk már nincsen. (…) Jelentem, hogy nincsenek századok” – e drámai szavakat Kékkői László honvéd főhadnagy vetette papírra 1947-ben, három esztendővel az események után, mégis az akkor és ott szívbe markoló elevenségével. A magyar honvédség utolsó második világháborús harci sikereinek vagyunk tanúi – miközben persze felőrlődnek e sikereket kivívó ezredek –: az 1944 őszén vívott tordai csata tűzözönét örökíti meg Kékkői főhadnagy, aki részt vett az egy hónapos támadó, majd védelmi harcban, mely az előretörő román–szovjet csapatokat igyekezett megállítani és visszavetni Erdély szívében.

A tordai táj, a csata egykori színtere (Fotó: Margittai Gábor)

Aki ezen a vidéken jár ma, és nem „csak” a Tordai-hasadékra kíváncsi, a legváratlanabb helyeken bukkanhat ennek az egykori csatának a nyomaira.

És sírjaira.

Honvédsír a szindi unitárius templom udvarán (Fotó: Margittai Gábor)

Így jártunk mi is nemrégiben: mialatt az 1848-49-es magyarölés, a móc felkelés emlékeit kutattuk, rátaláltunk egy szép és fájdalmas történelmű kis falura – amely ugyancsak részese volt a Kékkői László által lejegyzett eseményeknek. A napokban megjelent memoár most Illésfalvi Péter és Maruzs Roland jóvoltából, a Zrínyi Kiadó gondozásában olvasható.

Cikkünk az mno-n